Ez a cikk eredetileg a nemzeti média részére íródott, a 2020 májusi nagy felháborodást keltett deák-téri késelés kapcsán. Sok volt az indulat, de nem láttam, hogy a tényleges önvédelem és konfliktuskezelés módjában is levonnának következtetéseket.

Úgy érzem, az indulatokat félretéve, kimondottan szakmailag is beszélni kell az elmúlt napok – mit napok, évek – cigányokhoz köthető agressziójához, utcai támadásokhoz, késelésekhez. Rögtön tisztázzuk: az átlagember ma már esélytelen az ilyen szintű agresszióval szemben, elsősorban azért, mert maga az átlagszint rendkívül sokat esett az elmúlt 20 évben. A nők, idősek, fiatalabbak teljesen kiszolgáltatottak. Ezen csak az állam tudna változtatni, sokrétű intézkedéscsomaggal. Irásom ezért azoknak szól, akik a szó klasszikus értelmében ma is férfiak, illetve olyan nők, akik hasonló szituációban is kiállnak magukért.

A magyar és a cigány közt a mentalitás az alapvető különbség, az összes többi már ebből adódik. Ez természetesen köztudott, épp ezért rendkívül álságos és képmutató a média szokásos rasszista vádja. A magyar ember nem faji jelleghez, hanem bizonyos jellegzetes viselkedéshez és mentalitáshoz társítja a cigány szót, ezt anyanyelvünk számos kifejezése igazolja.

A magyar ember úgy szocializálódott, hogy van egy határvonal az általa elkövetett agresszió szintjében. Elmondhatjuk, hogy a magyar ember számára a konfliktus évmilliós, fajoktól független, rivalizáló szabályok szerint folyik: megmutatni ki a jobb, erősebb, majd leállni amikor ez a cél teljesült. A vesztes fél megadhatja magát, és ezzel a harc végetér. Az egyébként lobbanékony, szilaj magyar vér rengeteg konfliktust produkált az idők során, a harc hevében olykor súlyos sérülésekkel, de emberélet –szándékosan- ritkán került veszélybe. Direkt ölési szándék az ilyen rivalizáló harcban egyáltalán nem jellemző.

A cigány előtt az élet nem szent, pillanatok alatt elveszti az önkontrollt, ilyenkor következményekkel nem törődik, indokolatlanul kegyetlen. Inkább falka tagja, mint egyén. A megadási szándék semmit sem jelent neki, nem cél, hanem indulat vezérli. Tudata a valóságot is módosítja számára, általa elkövetett súlyos cselekményt is meggyőződéssel, önmaga előtt is tagad. Nagyjából egy erőszakos kisgyerek szintjén mozog.

A tény, hogy nem minden cigány ilyen, sajnos itt nem releváns, mert az erőszakos cselekményeket pont hogy az ilyen mentalitásúak követik el, tehát súlyosan becsapjuk magunkat, amikor polkorrekten próbáljuk megközelíteni az önvédelem tárgykörét.

Ott követjük el tehát a hibát, hogy amint elkezdődik a balhé, a cigányt is önkéntelenül a mi szabályaink szerint kezeljük. A cigányt nem érdeklik a szabályaink, szokásaink, mert nem a mi társadalmunk tagjának tartja magát, más szabályok szerint él. A mieinkről vagy nincs is tudomása, vagy nagyon is van, és kihasználja őket. Csak úgy lehet eredményesen szembeszállni velük, ha saját szabályainkat rugalmasan módosítjuk.

Tisztában vagyok vele, hogy olyan dolgokat írok most, melyek a magyar férfi (és nő) kiállásával, harc- és sportszemléletével, alapvető mentalitásával nem esnek egybe, de meggyőződésem, hogy nincs más megoldás.

• Felejtsük el a „felállást”. Két vagy több ember csak a mi szokásaink szerint állhat fel egymásnak: amikor egyik fél sem akar ölni. Cigánynál ezt sosem tudhatjuk, mert ő sem tudja. A felállásra és az abból indított hatékony kezdésre sok trükk ismert az utcai harcban, az embernek (élőlényeknek) sok öröklött, nem tudatos megoldása is van rá. Ezek mind pusztakezes (ill. fajra jellemző) megoldások, illetve ilyen megoldás elleni védekezések. Rejtett fegyver, kés ellen mind borul. Nem mondom hogy ölési szándék ellen, mert a cigány nem feltétlenül ölni akar: egyszerűen csak nem törődik vele, hogy mi lesz.
• Felejtsük el a küzdelmet. A sportokhoz szocializálódott ember önkéntelenül meg akar küzdeni a másikkal, a cigány ellenben csak valahogy végezni akar, plusz valahogy megalázni a másikat.
• Felejtsük el az egy-az-egyben szemléletet, a cigány falkataktika szerint dolgozik. Egyedül csak biztos fölény, vagy tudatmódosító szer hatása alatt áll fel nekünk. Vagyis ha egyedül felállt, máris gyanakodhatunk: vagy mégis többen vannak, vagy valami harci eszköz van nála. A különböző szerek hatásával is komolyan számolni kell, sokszor leüthetetlen az illető, agresszivitása viszont fokozott.
• A magyar ember nem elszaladós típus, a helyzet sem olyan általában: társainkért felelősséget érzünk, és az agresszornak is adni szeretnénk. A futás csak a végső megoldás. Krav magában és sok önvédelmi irányzatban a futást sulykolják, az egy más mentalitás. (Ennyi erővel azt is mondhatnák, álljunk át az erősebb oldalára.)

Terjedelmi korlátok miatt most megállok a felsorolással, lehetne még bőven írni, de ennyiből is érthető, hogy változtatásra van szükség. Én ezt az alábbiakban látom.

Ha már nem kerülhető el a konfliktus, sőt, már előtte, terepfelmérés kell. Szűk, zárt térben összeszurkálnak, már előre ki onnan. Nem szaladni kell, hanem kihátrálni, illetve kiterelni a mieinket. Szabad tér kell. Megjegyezni minden menet közben felvehető eszközt, és minden botlást, akadályt jelentő dolgot.

Kerülni kell a felállást, helyette manőverezni kell, folyamatosan. Mindenképp el kell kerülni a bekerítést. Zárt térben (például járművön) is lehet manőverezni, bár ezt már tanulni kell. Egyszerre egy ellenfél jusson. Helyezkedjünk úgy hogy egymást akadályozzák. Ha kell, akkor el kell szaladni pár lépést, majd vissza. Mozogni kell, és át kell venni az irányítást. Legyünk türelmesek, ne egyből akarjuk odacsapni, hanem akkor amikor hibázik a másik. Kés ellen minden megengedett, bármilyen tárgy segítség. Mindig a hosszabb, de ne túl nehéz eszközt válasszuk.

A késről csak nagyon röviden. Szinte minden szakértő kutatómunkája azt támasztja alá, hogy késtámadást túlélni kétféleképpen lehet: ha távoltartjuk, vagy ha sikerül megfogni és stabilan rögzíteni a késes kart. Utóbbi a falka ellen mit sem ér, de szűk térben, beszorítva csak ez az egy esélyünk marad. Ugyancsak a statisztika szerint, mindenképp kapunk pár vágást, szúrást, igyekezzünk úgy mozogni hogy ez végtag csontos részét érje, ne testet. Közelről, rejtett helyzetből a kés nem védhető, felejtsünk el minden önvédelmi baromságot.

Hagyjuk az eszményeket. Csaljunk, rögtönözzünk, mozogjunk, támadjunk érzékeny részeket, kapjunk fel, törjünk le tárgyakat védekezésként. Ha megúsztuk, és még le is csaptunk párat, senki se fogja megkérdezni, hogyan csináltuk, csak az eredmény számít.

Az edzésben is szemléletváltás kellene. Statikus felállás helyett dinamikus, állandóan mozgó ellenfelet nyújtsunk. Erő(lködés), keménység helyett a dinamizmus, mozgás, távolság beállítása domináljon. Elsősorban a tudatnak kell elszakadnia a merev, küzdeni és erőt használni akaró, egy-az-egy elleni sémáktól. Utána jöhet az erő és a technikák: csak olyat gyakoroljunk ami pusztít. A pont és sportértékű, illetve a rövid hatótávú dolgokat hagyjuk a fenébe.

Hosszan lehetne még részletezni: remélem, gondolatébresztőnek ennyi is elég .

Vissza a cikkekhez